Támogassuk a Rászoruló Állatokat Alapítvány

Alapítványunk 2013-ban a közös meggyőződés elve alatt jött létre, amit Dr. Szűcs Ágota állatorvossal alapítottuk meg.

Névadónk Ágota kutyusa lett, akiről a rendelőnket is elneveztük. Tara sajnos ma már nem lehet velünk, de emlékét a munkánkkal is meg szeretnénk őrizni. Így a Tara Alapítvány , azaz Támogassuk A Rászoruló állatokat Alapítvány is büszkén viszi örökül a nevet.

A működésünk egyik alappillére Ágota egyik fő gondolata volt, amely szolgál működésünk alapjául mai napig. A rászoruló állatoknak és gazdáiknak segíteni kell a lehetőségeinket felhasználva, mint állatorvosi rendelő is. - ennek nem lehet központja a vagyonszerzés. Ma már mindennek lelke az alapítvány. És bár a nehezebbik utat választottuk, -ami sok viszontagságot és lemondást eredményezett- de ennek eredménye, hogy mostanra túlzás nélkül kijelenthetjük, tudunk segíteni. - minden erőnkkel azon leszünk a jövőben is, hogy támogassuk a rászoruló állatokat.