Jogvédelem - Socialprotect

2014-ben a saját esetemből tanulva fogant meg az ötlet, hogy szükség van egy erre szakosodott támogató egységre. Egy állatvédelmi ügyben kialakult sorozatos félreértések okán vált szükségessé, hogy a hatóságok segítségét kérjem. - a social media felületén kialakult, a személyemet támadó posztok jelentek meg, ezzel szándékos rossz színben tüntettek fel, valótlan dolgokat állítottak rólam. A Social Media felerősítő hatása miatt ez óriásai károkat okozott. Láttam megoldást. Ügyem végig vitelének eredményeként pert nyertem 4 emberrel szemben akik közt volt orvos, bírósági személyzet, civil személy is. Hosszú két év volt ennek az ára, és magam kellett végig járjam, szinte támogatás nélkül. A per eredményeként a saját Facebook felülteiken kellett nyilvánosan bocsánatot kérjenek tőlem, és az azzal kapcsolatos iratokat ki is kellett saját adatlapjukra helyezni. - mellékbüntetésként … "
- Szilágyi Attila Balázs (alapító)


Sokáig tehetetlenül álltunk a social media azon megnyilvánulásai előtt, amik a szabad kommentelés jogán alakultak ki. Szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy a negatív véleményezés, a verbális bántalmazás, az eltérő nézetek nem megfelelő módon történő ütköztetése az állatvédelemre is kihatással volt.- sokszor a felesleges, rosszalló szabad megnyilvánulások értékes perceket vesztve, többek között kisállatok életébe került. Ezeknek a lehetséges csökkentésére hoztuk létre a Social Protect rendszerét. Továbbá kiterjesztettük a Social felületeken működő biztonsági rendszerré, mely a magánszemélyek, vállalatok, cégek ellen szándékosan irányuló negatív véleményezést, kommentelést, rossz hírnév keltését akadályozza meg jogi lépéseket alkalmazva.